12.

Rea:

Meghaltam?
Nem hiszem, bár a fehér túláradó fény erről árulkodott, de a vérszag és a fertőtlenítő bűze keveredve nem... azt hiszem bármi is van az élet után nem lehet ilyen kórház szagú...
A szemem lassan nyílt ki, de gyorsan be is csukódott... az első amit megláttam egy homályos paca volt, aminek a körvonalai túlságosan is hasonlítottak Andyre... újra kinyitottam a sajgó szemeimet...
- Hé idegen... - mosolygott... - jobban vagy?
- Uh... mi történt... J... - éreztem, hogy gombóc nő a torkomban az arckifejezésétől
- Letartóztatták... mire odaértem Jemima és Kevin már ott voltak, ők mentettek meg... sajnálom, mire odaértem... már a mentőben voltál... nem én vagyok a hősöd...
- Dehogynem... - erőltettem egy mosolyt... az ujjait az enyémek közé fúrta... de még mindig állt...
- Kev elmondta, hogy min mentél keresztül... mert koronatanúként olvasta Jamie vallomását... nem tagadott semmit... nem lesz semmi komoly... indulatkezelő szarságra kell járnia... de azért nagyon mérges vagyok rád...
- Tudom...
- Nem tudod... miért nem szóltál? - nézett rám olyan szemekkel, hogy majdnem elmosolyodtam...
- Mert nem akartam... én nem vagyok jobb nála... kihasználtalak...
- Persze, tudom... - nevetett fel... - megerőszakoltál...
Egy könnycsepp folyt végig az arcomon...
- Ez nem vicces Andy... én tudod...
- Bosszúból voltál velem?
- Nem... akartalak téged... akkor és ott... de aztán Jamie mondta..., hogy biztos ez egyfajta bosszú részemről és lehet hogy igaza volt...
- Nem volt... Jamie soha nem fogja megérteni azt, ami közöttünk van...
- Mi van közöttünk? - néztem rá csodálkozva...
- Megharaplak... - nevetett fel... - szeretlek - suttogta a fülemhez hajolva.
- Ennyire szarul nézek ki? - nevettem én is... - Felkelhetek...?
- Fel.. gyere segítek, de csak ha azt mondod, hogy te is...
- Én is szeretlek Andy... - mosolyogtam rá, miközben felsegített. A tükörképem biztató, eltekintve a kócos hajamtól... - hazamehetek?
- Hmm...
- Úgy értem el a kórházból... nem tudom épp hova... - forgattam a fejem...
- Sajnálom Rea... de a busz nem megfelelő, a felépülésedhez... szóval nem, hacsak nem vagy hajlandó... áh ez hülyeség...
- Mi??? - néztem rá könyörgően...
- Arra gondoltam beköltözhetnénk a régi lakásba... amíg... felépülsz...
Nyeltem egyet... a régi lakás... ahol megdöntöttük a törött tányérok rekordját... de most minden más...
- Szerintem, ez egy jó ötlet... - mosolyom bátorító próbált lenni...
- Komolyan? - Felcsillant a szeme...
- Én azt hiszem, jó lenne, ha újra együtt lennénk és szeretem azt a lakást... - ültem vissza az ágy szélére... - csak az emlékek... de majd lesznek szebbek...
- Akkor elintézem a papírokat, mit szólsz? Te pedig felöltözhetsz addig...
- Az jó lesz... - mosolyogtam újra
Amíg felöltöztem a kezembe került a telefonomon. Rengeteg üzenettel. A többségük Jamietől. Nem olvastam el őket, de nem is töröltem ki... majd talán egyszer... Összepakoltam a cuccaimat és indulásra készen vártam Andy-t aki meg is jelent.
- Mehetünk? - kérdeztem...
- Persze de előtte szeretnék mutatni valamit...
- Itt a kórházban?
- Igen... - megfogta a cuccaimat és a kezemet. Húzni kezdett maga után egészen az intenzív osztályig. Az ajtó előtt megremegett a lábam...
- Max?
- Igen... ide hozták át... de ha nem akarod, nem kell most...
- De
Tovább lépkedtünk szótlanul. A kórterem ajtaja nyitva volt. Max pedig ébren ült az ágyon...
- Fairy! - szólalt meg hangtalanul, mikor meglátott...
- Max te magadnál vagy? - nézett rá Andy értetlenül...
- Ja... az orvosok szerint elég jól próbálkoztam, de aztán nem bírtam meghalni... - nevetett keserűen... - hát itt vagyok... ébren... de minek...
- Ne legyél ilyen, alig várjuk, hogy hazagyere... - mosolyogtam rá, miközben Andy kezébe csúsztattam a sajátomat...
- Úgy érted... kibékültetek??? - kerekedett el a fiú szeme...
- Úgy érti, hogy mi most hazamegyünk a régi lakásba... és egy hét múlva... kerti sütögetést tartunk, ahol már ott a helyed... - mosolygott rá Andy
- Ez király... alig várom! - vigyorgott végre Max...

Andy:
Egy héttel később...

Nova és Alex már korán reggel eltűntek, közölték, hogy majd ők összeszedik Max-et a kórházból... nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, de rájuk bíztam. Rea már előző nap mindent összekészített a sütéshez így nem sok dolgunk maradt. Az asztalt és a székeket már kipakoltam a fiúkkal reggel.
- Pihenhetünk, amíg meg nem jönnek... jó pár óránk van még... - mosolygott rám édesen
- Nekem jobb ötletem van... - villantottam rá egy vigyort...
- Andy...
- Nem az.. látod... mocskos a fantáziád... Arra gondoltam, hogy elmehetnénk fodrászhoz...
- Szóval ronda a hajam... - vihogott rám
- Nem... csak... zöld...
- Akkor menjünk... - nevette el magát - de két autóval és két helyre... meglepetést akarok...
- Rendben... legyen - egyeztem bele nevetve...
Mikor hazaértem, már nyitva volt az ajtó...
- Itthon vagy?
- Igen, de várj... még nem vagyok kész...

Mikor kilépett a konyhába, nem volt rajta ruha... haja barnán omlott a melleire és a hátára... nyeltem egyet... felült a konyhapultra és rám emelte tekintetét.
- Hogy tetszik? - szólalt meg...
de képtelen voltam bármit is mondani...
- Andy... sokkot kaptál? - kérdezte ártatlanul mosolyogva...
- Igen... nem... - nyögtem... - Nagyon szép... vagy...

Sajnos csöngettek... így Rea elrohant felöltözni... nagy bánatomra...




- Te meg mit keresel itt?
- Ne csináld... látnom kell őt...
- Tűnj innen J... és örülj, hogy megúsztad ennyivel...
- Nem fogom feladni... szeretem őt... - támaszkodott az ajtófélfának hanyagul, soha nem láttam ennyire gyűröttnek...
- Pedig jó lenne... azt sem tudom, hogy kerülsz ide... miért nem mész... hagyd őt békén...
- Elkéstél... te is tudod... Rea szeret és vissza fog jönni hozzám... mert újra meg fogod bántani... te is tudod...
- Na tűnj innen - csaptam rá az ajtót...