25.

Jamie:

Andy annyit vergődött az autóban, hogy kezdett idegesíteni, úgy izomból. Folyamatosan mondta a magáét...
- Fogd be légyszi... - vigyorogtam rá...
Csöndben maradt, de továbbra is idegesen meredt maga elé... hiába hívta Rea-t nem vette fel neki...
- Biersack... ugye tudod... hogy azt vágtad a fejemhez, hogy én öltem meg a gyereked...
- Mert így is volt...
- Hát ebben... naaaaggyot tévedsz... persze ettől még utállak, de a gyereket soha nem bántottam volna, ahogy Rea-t sem...
- De hát láttam, ahogy elhajtottál... ő pedig...
- Nem ÉN voltam... érted?...
- Akkor ki? - nézett rám keresztbe font karral...
- Azt... neked kell kiderítened...
- Nagyon vicces vagy... miért nem egyszerűsíted le és mondod el?
- Nem tehetem... ugyanis nem tudom... mögöttem jött egy kocsi, Rea kirohant utánam, mert beszélni akart velem... de én nem hallgattam meg... az útra szaladt és elütötte őt a mögöttem álló autó... aztán elhajtott, én pedig megpróbáltam utolérni...
- És nem ment?
- Nem... elveszítettem a városban... de... azt tudom, hogy milyen autó volt... egy vörös bmw...
- Hát ez... - hirtelen elakadt a szava... - talán tudom ki volt az... de utána kell járnom... Jamie... esetleg... segítenél? - nézett rám... annyira megdöbbentem, hogy a fékbe tapostam...
- Te normális vagy Biersack? Mi közöm hozzád?
- Rea miatt segítenél? Engem per pillanat úgyis utál...
- Ahogy én is...
- De ettől még... te is szereted őt és én is... ennyivel tartozunk neki...
- Jesszusom... csak lassulj le, mielőtt szívrohamot kapsz... bár akkor nem lenne veled több bajom...
- Akkor segítesz? - Máris láttam az arcán, hogy valami ördögi tervbe cseppentem... de talán így visszakaphatom Rea-t...
- Legyen... de bazdmeg magad akkor is... - fújtattam...

Fél órával később a lakásban ültünk... Rea szúrós tekintetét folyton a tarkómon éreztem... de nem hibáztattam érte... tudtam mit tettem... és bár bocsánatot kértem, tudtam azt is, hogy ez nem elég... bizonyítanom kell...
- Andy... kórházba kéne menned... - sziszegte alig hallhatóan...
- semmi baj... Jól vagyok csak bánt ami történt... Azt meg pláne hogy azt hittem, higy Ash...
- cssss , csak fogd be...- Rea lehajolt es egy csókot nyomott Andy szájára. Összerándult a gyomrom...
- lehet hogy ezt ne kelljen végig nézem...?
- senki nem kért rá hogy itt legyél...
- ha nem lennék Andy mostanra szetfagyott volna....
- Igazad van... Sajnálom... - Rea komolyan beszélt...
- én is....mindent... - egy rövidke pillanat erejéig eltunt közülünk a feszültség... Csak néztük egymást...
Andy keze zavarta meg Rea -t... Összefonódott ujjaikat néztem... Szeretlek Rea... Tombolt a gondolat az agyamban... De nem mondhattam ki...

24.

(bocsi, hogy rövid, de nem fog az agyam :) )

Andy:

Nem hallottam szirénát és nem láttam fényeket... nem a mentősök ügyködtek rajta, hogy kimentsenek, hanem egy fekete kapucnit viselő alak...
- Ne halj meg Biersack... ezt a luxust nem engedheted meg magadnak...
Kutatni próbáltam az agyamban, hogy honnan ismerős ez a hang, de nem ment... túl kába voltam... Némán folytatta a biztonsági övem vagdosását... majd felszisszent...
- Jó... kész vagyunk... és most kikotorlak innen, hogy aztán ha felépültél megölhesselek... - próbáltam fókuszálni az arcára... de árnyék lepte... kimászott mellőlem, nagy nehezen kitépte az ajtót én pedig kiestem az ülésről, egyenesen a sárba... már nem fájt a hátam...
- Ki... - nyögtem... nem jött ki hang a számon...
Megpróbált talpra állítani... de reccsent egyet a lábam...
- Hopp... ez biztos fájt... - rosszindulatúan felröhögött...
- Jamie? - döbbentem le... - azt hittem...
- Mit? Hogy soha többet nem láttok? Óh ugyan kérlek... színész vagyok... színpadias...
- Megölted a gyerekemet... - nyögtem és utána kaptam, de a törött lábam nem engedett, újra elestem...
Jamie az esőben állt és lenézett rám... leguggolt mellém és a hajamnál fogva felemelte a fejem...
- Most már tudod Biersack... én nem felejtek... te elvetted tőlem Reát... mindent elvesztettem... te visszakaptad őt... erre ki akarod nyírni magad... neeem... ne is álmodj róla... bosszúra éhezem és úgy is lesz... bosszút fogok állni, de nem most...
Elővette a telefonját és hallottam ahogy a mentősökkel beszél... az autó oldalának támaszkodtam és a lábamat szorongattam...
- Minden rendben lesz... - leült mellém... - nemsokára itt a mentő...
- Minek vagy még itt?
- Jajj hát irtóra élvezem a helyeztet... nem tűnik fel? - mosolygott, miközben levette a fejéről a kapucnit... máris látni engedve szökés tincseit... és elgyötört arcát...
- Szarul nézel ki angol gyerek... - nyögtem...
- Szerintem... Ebbe ne menjünk bele sárherceg... - mutatott rá a helyzet komikusságára... meglepődtem magamon, de elmosolyodtam...
- Ettől még gyűlöllek... - tisztáztam...
- Jah... nekem sem vagy a szívem csücske... mit kerestél itt? - nézett rám kérdőn...
- Berúgtam...
- Azt vettem észre... még mindig ömlik belőled a piaszag...
- Megcsókoltam egy lányt... Rea pedig... Jészusom Rea... kell a telefonom... a kocsiban van... megkérhetlek?
- Nagyon vicces vagy... komolyan azt hiszed, hogy... idehozom...
- Rea azt hiszi, hogy meghaltam... vagy mit tudom én... épp beszéltünk amikor...
- Jó... csak fogd be... - bemászott a roncsba a telefon után kutatva... - úristen... mekkora mázlid van... - ült vissza mellém...
A kezemben fogtam a még mindig működő telefont...
- Rea... - nyögtem a telefonba...
- Istenem Andy... hol vagy? Minden rendben?
- Itt vagyok... aaa... hol vagyok? - néztem magam mellé de Jamie nem volt sehol... pislogva néztem körbe... hallucináltam volna? Az előbb még ott volt...
- Kivel beszélsz? - hallottam Rea hangját... - Van veled valaki?
- Nem... én... egyedül vagyok és balesetem volt...
- Istenem... tudtam... jó lenne ha valahogy kitalálnád, hogy hol vagy... - hallottam, hogy fel alá járkál...
Mit is mondott Jamie a mentősöknek?... semmit... ez az... tuti...álmodtam...
- Rea...
- Látsz valamit?
- Nem... várj, jön valaki... - Egy autó fényszórója pont előttem állt meg... kiszállt belőle Jamie...
- Megjöttem.. - vigyorgott...
- Akkor mégsem képzelődtem... Rea... már nem vagyok egyedül... megjött a segítség...
- Hazaviszem a herceged... - hajolt a telefonhoz Jamie...
- J????????? - hallottam, hogy Rea telefonja koppan egyet... és szétkapcsolt...
- Most ez minek kellett????????? - üvöltöttem rá...
- Megmentettelek... de megmondtam h tönkre teszlek... - mosolygott ártatlanul...

23.

Rea: 

Sétáltam hazafelé, vihar készülődött... nem tudom, hogy bocsájthatnék meg újra... ahogy azt sem, hogy hogy számolhatnék el a saját lelkiismeretemmel, hiszen Ash...

Mindegy is... megérkeztem a Rebels szállására... Candy már el is tűnt... nem volt annyi bőr a képén, hogy elém álljon... Aley és Nova a kanapén ültek és valami idióta videojátékot nyúztak... Eleinte próbáltak felvidítani de rájöttek, hogy ez most reménytelen...

Az ablakban ültem és szomorúan bámultam kifelé... talán mindent elrontottam...

Elkezdett esni az eső is, csak, hogy fokozza a hangulatomat... 

Talán elveszítettem Andy-t... és talán Ash sem lesz többé ott, ha bajom van... nem számíthatok rá többé barátként...

Csörgött a telefonom, a kijelzőn Ashley neve villogott, nem tudtam eldönteni, hogy fel akarom e venni vagy sem, csak idegesen fogtam a rezgő tárgyat... végül felvettem, de elkéstem... Ash pont letette...

Nova rám nézett sandán...

- Majd visszahív... - nyögtem... azonnal újra felvillant a telefon, ezúttal felkaptam...

- Rea... Andy itt volt az előbb... azt hiszem, hogy beszélnetek kéne...szerintem azt hiszi, hogy velem vagy...

- Miért hinné...? 

A reggel történtekre gondoltam... miután Ashley vetkőztetni kezdett hirtelen meggondoltam magam... Andy-t szerettem, akármennyire is haragudtam rá... Sírtam... és talán kihasználhatta volna a helyzetet, mert gyenge voltam... Ash megértett, eltolt magától és rákérdezett... mikor bevallottam neki, hogy bár  nagyon jó lenne vele, én Andy-t szeretem... kicsit szomorúnak tűnt, de nem tartott sokáig... ettől függetlenül éreztem, hogy valami megváltozott a hangjában...

- Én épp zuhanyoztam, mikor kopogott... és szerintem... 

- Rossz aki rosszra gondol... - közöltem... 

- De hülye aki nem... - hallottam, hogy vigyorog egyet...

Rettenetesen aggódni kezdtem. 

Andy:

Az első utam a benzinkútra vezetett... megtankoltam az autót, a shopban pedig körbe körbe sétáltam.. néhány rajondó lány kiszúrt, de nem volt hangulatom hozzájuk, gyorsan lekaptam egy whiskys üveget a polcról és fizettem, majd beültem az autóba és elhajtottam... az ölembe csúsztattam az üveget és fél kézzel kinyitottam... és már öntöttem is le a torkomon a folyékony jótevőt...

Nem hiszem el, hogy máris megtette... kortyoltam... 

Rea Ashleyvel volt egész éjjel és még most is... talán hagynom kéne... megérdemlik a boldogságot... ittam... 

és ha ezt egymás karjaiban találták meg hát... hát akkor sem... dühöngtem... a gázba tapostam, miközben újra meghúztam a whiskys üveget... 

Már alig van az üvegben...

éreztem, hogy ennyi idő után elég hamar a fejembe szállt, de nem foglalkoztam vele... élveztem ahogy elködösíti az agyamat az alkohol és hagytam, hogy az agyamra telepedjen... az eső esett én pedig csak száguldoztam a városban. 

Csörgött a telefonom... többször hívott már Rea és Ashley is... de eddig nem vettem fel... miért nem egymást nyalják falják... ha már...

- Rea... kedves... 

- Andy?! Merre vagy?

- Épp... fogalmam sincs... - csuklottam egyet...

- Te részeg vagy?

- Miért nem Ashleyvel foglalkozol?

- Ash..??? Jézusom, te tényleg azt hitted... Andy félreértetted.... én nem...

Elejtettem a telefont... egy pillanatig csak bámultam magam elé... nem láttam az utat... éreztem, hogy az autó megrázkódik... a következő pillanatban már a fém síró hangját hallottam... ahogy az autó a fának szaladva szétzúzódott... a becsapódáskor lefejeltem a kormányt...fájdalmasan felnyögtem... a hátam és a fejem is fájt... bárcsak meghalnék... Rea nélkül nem akarok tovább élni...

Rea... hol lehet a telefonom... megpróbáltam előre hajolni, hogy megkeressem, de éles fájdalom futott végig a gerincemen...

Hátradőltem... és elsötétült a világ...

22.

Ash karjai között ébredtem fel. A kanapén aluftuwel egymáshoz bújva. Ki söpörtem egy kósza tincset az arcából. Elmosolyodott álmában. Talán hibát követünk el... Gondoltam mikozben vissza bújtam mellé.

Andy:

Egész éjjel vezettem... Emlékeztem rá hogy Ashley hányszor mondta el h Rea milyen szép és okos és mennyire hülye vagyok... Es most ott voltak kettesben...
Csak magadat hibáztathatod Andrew... Torkolltam le magam... Te lökted a karjaiba... És ki tujda... Talan nem használja ki a helyzetet... Nem... Én is tudom hogy Ash nem hagyna ki egy ilyen lehetőséget. Fortyogtam a dühtől...
A telefon csörgése térített észhez...
ismeretlen szam...
- tessék?
- Candy vagyok cukorfalat... Kicsi Biersack... Tudod hogy hol van Rea?
- Ashley... vel... - nyögtem...
- szóval tudod... Pedig én akartam elmondani - megjátszott szomorúsággal nyugtázta, hogy ezúttal nem okozott fájdalmat...
- Ennyi?
- Nem... Arra gondoltam hogy most, hogy Fairy és Ashley egymást vigasztalják... Talan megvigasztallak...
- Candy... Hagyj engem békén...
Letettem és Ash lakása felé vettem az irányt...

Ashley:

Lassan nyitottam ki a szemem... Rea edesen szuszogott a mellkasomhoz bújva. Még nem tudtam eldönteni hogy most boldog merjek e lenni... Gyönyörű szemeit kinyitotta es mosolyogva rám nézett.
Ujjait végig futtatta a hasamon lévő tetoválás vonalain. Megremegtem tőle ami látszólag örömmel töltötte el... Nevetgélve folytatta...
egy darabig csak néztem, de egy idő után nem bírtam tovább...
- Rea... - suttogtam a nyakába, miközben fölém kerekedett ez az apró lány. A hajamba túrt...
- nem bírsz magaddal látom - mosolyogtam rá...
Válaszként levette a pólóját. Felszisszentem... Eddig tartottad magad Ashley... Gondoltam es máris vetkőztetni kezdtem...

Andy:

Elég volt az ajtó előtt állnom hogy idegesen egyik lábamról a másikra ácsorogjak...
Most mit kéne mondani...?
bekopogtam... Ash egy törölközővel a dereka körül nyitott ajtót... Azonnal elrohantam... Mint egy sértődött gyerek...

21.

4 hónappal később...

Ashley:

Épp ezerrel rajzoltam az asztal fölé görnyedve... nem tudom mi vett rá erre... Andy rontott be és kérdezés nélkül a hűtőhöz trappolt, majd egy pohárral a kezében tért vissza... lecsapta az asztalra és fújtatott egyet...

- Andrew... esetleg... van valami amit megosztanál velem? - morogtam...

- Nem tudom... Ash az a csaj... Candy... nem ismered valahonnan?

- Nem haver, de úgy sejtem te igen...? - néztem fel a papírról... 

- Ez a legrosszabb... fogggggallmamam sincs... érted?

- Biztos egy kóbor numera...

- Assshhhh... - nézett rám bosszúsan majd hirtelen lemerevedett... - basszus...

- Na..?

Nem kaptam választ... olyan sebességgel tűnt el, ahogy érkezett, csak ezúttal a hülye hosszú kezével még a poharat is leverte... 

- Seggfej... - kiabáltam utána, miközben a szilánkokat néztem és a papíromra csordogáló üdítőt...

Unottan arrébb húztam a papírt és elkezdtem körberajzolni a foltokat... 

Csörög a telefon... 

- Ashley??

- Christian... 

- Ne hülyéskedj...Beszélnünk kell... azt hiszem tudom ki...

- Kitalálom... Candy...

- Honnan... 

- Andy tornádó épp az előbb járt itt... de gyere csak nyugodtan... maradt még pohár...

- Tessék? 

- Semmi... gyere... meséld el ki ez a csaj, hogy ekkora port kavar...

- Majd megyek...

- Szi... píípíípíí...

Andy:

Pillanatok alatt rádöbbentem mi történik... Candy volt az a lány... akivel megcsaltam Reát... akkor a díjkiosztón... egyenesen a Rebels tagjainak lakása felé száguldottam... épp az ajtóban értem a csajt...

- Andy...? - nézett rám vigyorogva... - Úgy festesz, mint aki szellemet lát...

- Te voltál...

- Na... rájöttél? - Egész közel lépett hozzám...

Nem az agyam... tuti, hogy egy egész más testrészem vezetett... a derekára tettem a kezem, ő pedig azonnal hozzám simult... ajkait máris az enyémen éreztem... és azonnal beugrott minden kép aznapról... Az ajtó kivágódott... Rea arcára fagyott mosollyal állt előttem... hatalmas pofon csattant az arcomon... 

Elrohant én pedig utána indultam, de Candy elkapta a karom...

- Ez még csak a kezdet... tönkre foglak tenni Andy Biersack... mert te is ezt tetted velem...

 

Ahley:

Még mindig morogtam amiért CC rám tette a telefont...

Ez az Ash haver... próbálj meg kommunikálni a barátaiddal... eltakarítottam a hurrikán nyomait, amikor kintről dörömbölést hallottam... de legnagyobb meglepetésemre nem Chris volt... Rea rontott be... zokogva...

- Mi a fasz van ma... - dörmögtem...

- Ash... - a mellkasomnak döntötte a fejét... és zokogott... átöleltem, bár semmit nem értettem...

- Fairy... elmondod...? - Megrázta a fejét... arcát pirosra marták a könnyek... 

- Nem megy... - nyögte... mire megcsörrent a telefonom...

Andy...

- Ne vedd fel... kérlek... - nézett rám Rea olyn tekintettel, hogy hirtelen mindent megértettem... 

- Te normális vagy???? - üvöltöttem bele a telefonba...

- Ash... ott van Rea? - Hallottam meg Andy elgyötört hangját...

- Tudod... ha itt lenne... nem hiszem hogy látni akarna... mit tettél te barom...?

- Én... nem tudom miért... de... Candy... én... - Próbálta összerakni a gondolatait, miközben hallottam, hogy felpörög az autó motorja...

- AHA... szóval... ha majd sikerül kiköhögnöd egyértelmes mondatot... akkor szólj... - Rettentő ideges voltam... egyik karommal tartottam Rea-t aki még mindig nekem dőlve sírt...

- Megcsókoltam őt... de nem tudom miért... ASHLEY... 

- Most leteszem Andy... ne gyere ide... 

A telefont az asztalra csúsztattam és letöröltem Fairy könnyeit...

- Hé... minden rendben... - mosolyt erőltettem magamra... - gyere... a kanapém nagyon kényelmes... elfér rajta két összetört szív is...

Hirtelen összezavarodva nézett rám... 

- Kettő? 

Bólintottam... nem szoktam kitálalni a magánéletem... de nem éppen voltam a toppon lelkileg... elmeséltem neki pár dolgot, amit megtörve hallgatott... némán hatalmas szemekkel... a végén átölelt...

- Ash... te olyan jó ember vagy... - mosolygott rám fájdalmasan...

Hümmögtem egyet...

- Biztos ez az oka, hogy egyedül élek... és nem marad meg mellettem senki... - hajtottam le a fejem...

Rea egy hajtincsemet kezdte el csavargatni... 

- Ash... én... - hangja elcsuklott... ránéztem... olyan közel volt, hogy arcomon éreztem a forró leheletét... nem tudtam ellenállni... először csak még közelebb hajoltam, majd megcsókoltam... éreztem, hogy egy pillanatra megfeszül, de aztán ajkai forrón perzselték az enyémet... nem húzódott el és nem ellenkezett... az ölembe húztam... hozzám simult és újra csókolt... de éreztem a könnyeinek sós ízét... 

Hála és Köszönet!

EZER HÁLA ÉS KÖSZÖNET :)

A legeslegaranyosabb és leghűségesebb olvasómnak :)))) 

Köszönöm 

Devon T. 

Nem fejezet :)

Tudom, hogy nem ide tartozik, de úgy éreztem meg kell veletek osztanom az első munkáim egyikét :)

 A végeremény frissen...

 és munka közben :)))

<3

Na éjjel hozok új részt, cserébe amiért elviselitek a hülyeségeimet... :)))

20. (átvezető rövidke rész... bocsiii)

Újabb kihívás előtt álltam... a próbaterem ajtajára ki volt ragasztva az Énekest keresünk papír... igen... hát őket is elárultam...
- Daniel... ezerszer elismételtem már... - hallottam egy lány hangját és megtorpantam az ajtóban, egy rózsaszín hajú félelmetesen hangos csajszi állt gitárral a kezében... és egy fiúnak magyarázott...
A lány meglepetten nézett rám a fiú válla fölött... aki kék hajába túrt, majd megfordult, én pedig azt hittem gyomorszájon vágtak...
- Max... - remegett meg a hangom... - felé léptem volna, de az agyam megállított... Max halott... suttogta egy hang a fejemben...
- Segíí.... FAIRY!!!!!!!! - kiáltott fel Nova és a nyakamba ugrott én pedig még mindig sokkos állapotban, meredten bámultam az ismeretlen ismerős arcát... és potyogtak a könnyeim...
- Fairy... ne sírj... ő itt Daniel... Max öccse... tudom, hogy nagyon durva, de ő rendezte így...

Nova ölében ültem a dobok mögött... lassan megnyugodtam...
- Sajnálom, hogy ennyire sokkoltalak... - szólt halkan Daniel...
- Minden oké... csak tudod a bátyád...
- Az egyik legjobb barátod volt... tudom... sokat írt nekem rólad... - mosolygott
























- És te pedig... Candy... örülök, hogy megismertelek... - vigyort erőltettem magamra... nehezemre esett kicsit... olyan ismerős volt ez a lány... elhessegettem a gondolatot.


- És most... mi lesz velünk Rea? - kérdezte Alex...
- Hát... A amint Rebels készen áll... újra koncertezni fogunk... - vigyorogtam rá
- Énekelni fogsz? - csillant fel Nova szeme... - Újra... énekelsz...
- Másra sem vágyom...
A vállára hajtottam a fejem... nem mondtam igazat... Andy-re is vágytam...

Gyorsan teltek a hetek... a két zenekar újra sok időt töltött együtt és ez mindenkinek jót tett.

19.

Rea:

Remegő lábakkal lépkedtem Ashley lakása felé... nem emlékszem hányszor tettem meg ezt az utat életemben... de most mégis más volt... éppen időben érkeztem... Andy háttal állt nekem így nem vett észre. Ash viszont azonnal kiszúrt... pillanatok alatt történt minden... épp elkaptam az utolsó mondatot... 

- hogy... Nem tudsz nélkülem élni... - suttogtam... 

Nem voltam elég halk... Andy megpördült a saját tengelye körül és azt hittem, elfelejt levegőt venni...

- Rea... - hangja megremegett... mint aki szellemet lát... de nem mozdult... hirtelen söpört át rajtam az érzés... talán hiba volt visszajönnöm... talán hiba hogy azt gondoltam, majd a karjaiba omolhatok, mint a filmekben... hátrálni kezdtem volna... de hosszú ujjai érintését megéreztem a tarkómon... a hajamba túrt és magához szorított... mint aki soha többé nem enged el... 

és én könyörögtem érte, hogy ne is tegye meg...

Ashley törte meg némaságunkat...

- Talán... be kéne mennünk... 

Némán álltam a szoba végében, ahol Ash kettesben hagyott minket... vártam a kérdések végtelen áradatát és a magyarázat nem lett volna elég... nem lett volna magyarázat... félelemből, és önzőségből hagytam magára... akkor amikor a legnagyobb szükségünk lett volna egymásra... de el akartam menekülni... előle... a fájdalom elől... és Max halála elől... de ez mégis utolért... 

Soha nem felejtem el a temetést... amikor láttam Andy szemében... hogy egy pillanatra elengedi a kettőnk között lévő köteléket... az én kedvemért... hogy gyászolhassak... 

És most... itt álltam a szobában némán... nem tudtam mit mondjak... Sajnálom? ez elég szánalmas lenne...

- Rea... - suttogta a levegőbe újra a nevem... 

Megremegtem... felé húzott egy láthatatlan mágnes... 

Három lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és újra körém záródtak a karjai...

- Nem kérem hogy megmagyarázd... de meg kell ígérned, hogy még egyszer nem teszed ezt...

Beleszuszogtam egy ígéretet a mellkasába, de ez nem volt elég... ezúttal nem...

- Rea... - eltolt egy pillanatra...

- Megígérem... - Néztem végre a szemeibe és elvesztem... - soha többet... - nem hagyta hogy befejezzem... ajkai forrón égtek az enyémen, perzselték a bőrömet... 

- Én pedig megígérem, hogy sokkal jobban vigyázok majd rád... soha többet... soha nem engedem hogy bajod essen...

Térdre rogyott és átölelte a lábaimat...

- Rea... annyira sajnálom... - sírt... elengedte az elmúlt évet... én pedig reszkető lábakkal álltam és néztem őt... a hajába túrtam 

- Nem... soha nem haragudtam rád... magamra haragudtam... és rá... Jamie -re... - suttogtam a nevet, amitől ökölbe szorult a talpam is...

- Minden rendben lesz... - ígérte... - már nem bánthat soha többé... 

Az ölébe húzott... 

mosolyogva nézte az arcom és egy hajtincsemet tekergette az ujjai körül, amíg meséltem neki a világjáró kalandjaimról... szigorúan kihagyva az önmarcangoló részleteket... 

Hajnalodott, amikor kiléptünk az ajtón... 

- Ash... akkor holnap...? 

- Andy... tudatom veled, hogy az már ma van... - morgott álmosan a kócos fiú... 

- Akkor ma... 

Ashley dühösen becsapta az ajtót... mi pedig elindultunk... 

- Hova megyünk most? - kérdeztem... reszkető hanggal... 

- Hová szeretnél menni? - szorította a kezemet... 

- Haza... - suttogtam a fülébe... 

18.

Andy:

Hazaérve megnéztem a leveleimet. Semmi extra... Bekapcsolva hagytam a telefont és végigdőltem az ágyon.
Elaludtam.
Rea mosolyogva sétált mellettem de nem nézett rám. Gyakran álmodtam róla. Boldogan figyeltem, ahogy a tengerparton állt a lábait a sekély vízben áztatta. Rám emelte tekintetét és könnyeivel küszködött...
- hiányzol... - suttogott
- te is...
Minden alkalommal ez volt, miután a temetőben jártam... újra az álomban jártam és erőteljesen koncentráltam, hogy ezúttal... ott is maradjak... de nem ment most sem...

Felébredtem a telefon ordító hangjára... Új üzenet...
Mikor a kijelzőre néztem, majdnem leestem az ágyról...
* Hiányzol...
A szám ismeretlen... mire visszahívtam, már ki volt kapcsolva...
... Ashley-t tárcsáztam...
- Ash... Azt hiszem megtaláltam... illetve ő talált rám...
- Biztos Andy...?
- Érzem, hogy ezúttal ő az... tényleg...

Hirtelen bevillantak az emlékek... ahogy a kórházban feküdt és kisírt szemekkel némán nézett maga elé, miután elmondták, hogy elveszítettük a babát... Nem szólt hozzám.. nem nézett rám... nem akarta, hogy ott legyek... élni sem akart...
Én pedig minél jobban erőlködtem annál inkább vesztésre álltam... Ellökött magától... Némán gyűlölt... de a legrosszabb csak ez után következett... egy napon eltűnt a kórházból... és senki nem tudta merre lehet...
Fél évvel később, Max állapota sokat romlott...
A kórházban gyakran említették, hogy meglátogatta a húga... mind tudtuk, hogy Rea volt... de hiába próbáltam... soha nem sikerült találkoznom vele...
Aztán egy nap csörgött a telefon... a kórházból hívtak... Max haldoklik...
Soha nem tudtam feldolgozni azt a napot... Az ágy mellett álltam és egy rémült gyerek kezét szorongattam... és a lelkiismeretem forrt, amiért még akkor is csak Rea járt a fejemben...
- Andy... Rea... - nyögte Max utolsó erejével... - Rea szeret téged... csak... - egy köhögőroham kapta el... és mint egy elcseszett filmben... soha nem tudtam meg a mondat végét...
Rea ott volt a temetésen... biztosan tudom... láttam a kapucnis apró alakot a fák között... bármennyire is vágytam rá, hogy odarohanjak és a karjaimba zárjam.. nem tettem meg... gyászolt és mi mind gyászoltunk...

Letöröltem az arcomról a könnyeket... légy már férfi... gondoltam dühösen...
A tükörbe néztem... és elindultam Ashleyhez, aki az ajtóban várt rám...
- Én is kaptam... - vigyorgott rám félszegen... és felém nyújtotta a telefont...

* A legjobb lelkiismeret vagy... hamarosan minden megváltozik... ígérem... *

- Ez meg mit jelent? - néztem rá... értetlenül...
- Őh hát... ígérd meg hogy nem ölsz meg...
- ASH!
- Hát az van, hogy én... végig... többször.. vagyis...
- Te beszéltél vele? Ash...
- Igen... nagy ritkán.. felhívott idegen számokról... és mindig más földrészről... a világot járta... és én... tudom hogy szólnom kellett volna... - kezdett hátrálni... - de megigértette velem... mindig azért hívott, hogy... lassan véget ér.. az útja és hazajön... semmi más nem érdekelte, csak hogy tovább tudtál e lépni... és én minden alkalommal elmondtam... - Ash elakadt a mondat közben...
- MIT???? - már csak üvölteni akartam vele... de aztán...

- Azt, hogy nem tudsz nélkülem élni... - suttogta egy régen várt hang a hátam mögül... ledermedtem... és nem bírtam megfordulni...
- Rea... - formáltam némán a betűket... egy apró kéz... egy kéz amit bármikor felismerek csúszott a karomra és fordított maga felé...
- Sajnálom... - Motyogta maga elé... nem nézett fel... - talán nem... talán... jobb ha elmegyek...
Még mindig nem mozdultam... A kéz... az apró kéz lassan lecsúszott a
karomról... és úgy éreztem, mintha megint kiszakadna a szívem a helyéről... és mintha kéz kézzel tenyerelnének a tüdőmbe... 
Felemeltem a kezem és beletúrtam félhosszú szőke hajába... majd magamhoz rántottam és úgy öleltem...

- Soha többet... ne engedj el... - zokogta a mellkasomba... 

17.

Andy:

Rettenetes volt... Leugrottam a színpadról, de mindenféle emberek és én semmi nem láttam... Újra és újra kezek lökdöstek...
az egyik testőr segítségével sikerült kijutnom... De Rea már nem volt sehol... és Jamie sem...
Ledermedve álltam meg a kijáratnál... még láttam elhajtani a piros autót... tudtam, hogy ő volt...
Ashley rohant el mellettem egyenesen a földön fekvő Rea fölé hajolt...
- Nem lélegzik!!! - üvöltötte torka szakadtából.. kizökkentett és a mentőket tárcsázva mellérogytam...

1 évvel később...

Andy:

A temetőben sétáltam mint máskor, most is az eget néztem... rettenetesen hiányzott...

(hamarosan folytatom...)

16.

*Jó rég jártam erre... tudom és sajnálom... de talán elnézitek nekem... a sokáig tartó várakozás oka Mila baba :)

Szóval visszatértem...egy rövid résszel... :) *


Letelt a békeidő... az egy hét alatt kerültük a témát... de utána nem volt visszaút...
Remegve ültem a váróban, Andy pedig a kezemet morzsolgatta amitől csak még idegesebb lettem... nem tudtam eldönteni, hogy valójában akarom e hogy ott legyen velem amikor kiderül...
- Andy...
- ... jó... lent megvárlak a kocsiban... - suttogta a számba és jelentőségteljesen megszorította a kezem... Néztem ahogy távolodik, aztán az ápoló hangja zavart meg...
- Bejöhet...
Az orvos percekig hümmögött a papírok felett, miközben a vállával szorította a füléhez a telefonját... amikor letette elfogott a hányinger...
- Nos... megvan az eredmény... - szédültem... - A minta amit leadott... egy... rágógumi? - vigyorgott rám...
Bólintottam...
- Elnézést... - újra csöngött a telefonja... amit a füléhez emelt... - pillanat - szólt bele... majd eltakarta a mikrofont a kezével... - 99%os az egyezés... most lépett a 13.hétbe.. egy hét múlva várom kontrollra...
Nem tudtam, hogy ekkora súly gördül majd le a vállamról... végigsimítottam a még lapos hasamon...

Andy a kórház bejáratánál ácsorgott, egy korlátnak dőlve és telefonon vitatkozott valakivel, de ahogy meglátott lecsapta a telefont és kérdőn nézett rám...
- Induljunk...
- Várj... mi a... Ki az... Rea... - próbálta fél szóban elhadarni a mondandóját...
- Majd a kocsiban... - láttam, hogy lefagyott egy pillanatra... aztán lehajtott fejjel az autóig trappolt... ahogy beültünk a kezébe vette a kezeimet...

- Bárhogy is lesz... ugye tudod, hogy mindenképp melletted maradok... Nos? - nézett rám reménykedve...
- Andy... - suttogtam... - te vagy az... te vagy az apa...
Nem tudom, hogy csinálta, de az ölébe kapott és átölelt... a hasamhoz hajolt
- Szia baba... én vagyok az apukád... tudod... nagyon várlak már... - a fülét odatapasztotta... - Azt mondja hogy nagyon szeret minket..
A könnyeim potyogni kezdtek a boldogságtól...


Andy:
Eltelt egy hónap... minden ellenkezésem ellenére Rea ott állt a színpad szélén és én talán még egyetlen koncert előtt sem voltam ennyire feszült...
Még a kezdés előtt odaszaladtam hozzá és megkértem újra, hogy inkább a buszban várjon...
- Andy.. - édesen mosolygott... jó kedve volt és nem akartam elrontani...
- Jó, de vigyázz magatokra... - megcsókoltam, de a rossz érzésem nem múlt el...


Mikor a színpadra léptünk a tömeg megindult előre...
Minden rendben volt... de az egyik szám után megláttam a tömegben Jamie-t és az addigi rettegésem szinte rémálommá vált... Rea-t kerestem a tekintetemmel... de nem volt sehol...

15.

- Rea! - nem is vettem észre, hogy felkaptam a csöngő telefont... mellesleg azt sem tudtam, hogy hol vagyok... kocsival hajtottam az utcákon körbe körbe vagy már világgá mentem volna?

- Rea!!!! - Andy hangja kétségbeesetten szelte át a köztünk lévő távolságot.

- Itt vagyok...

- De hol az az itt?????? - fogta könyörgőre és egy pillanatra magam előtt láttam elgyötört arcát. - Max fejét már hárman lógattuk a klotyóba, de nem hajlandó elmondani mi történt... 

- Nem vagyok... jól vagyok Andy... érted? Csak kell egy kis idő... most. Majd felhívlak...

- Rea!!! - letettem... 

Behajtottam az út melletti Motelbe, gyanús volt, mintha már elhajtottam volna mellette egyszer kétszer, de tudja a fene... csak arra vágytam, hogy egyedül legyek... Miután kivettem egy szobát, csak feküdtem az ágyon és bámultam az igénytelen plafont. Minden összefolyt, talán el is aludtam, bár hulla fáradtan tértem újra magamhoz. 

- Rea... - hallottam a nevemet újra az ajtó elől...

Megráztam a fejem, biztos, hogy csak képzelődtem...

- Nyisd már ki... - Rea... - kopogás... - tudom hogy itt vagy...

- J... mit keresel itt? - lapultam az ajtóhoz, hogy jobban halljam

- Engedj be légyszíves... ne kelljen már itt ácsorognom...

- Senki nem kért rá...

- Rea... kérlek... - a kilincsre csúsztattam a kezem...

- Beengedlek, de csak pár percet kapsz...

- Rendben...
Az ajtóban állt és kicsit sem úgy festett, mint akit nagy boldogsággal tölt el, hogy ott van... ami azt illeti elég idegesnek tűnt, néhány papírral a kezében...
- Kié?
- J... nem tudom...
- És mégis mikor akartál szólni?
- Ha kiderül, hogy a tiéd...
- Akkor hívjuk fel az illetékest... - széles vigyor terült el az arcán... a kezében a telefonnal fel alá sétált.
- Azért jöttél, hogy megint...
- Ne haragudj, de azt hiszem jó lenne tisztán látni... azt állítod, hogy szereted őt, mégis titkolod azt, hogy terhes vagy... mert lehet hogy a gyerek az enyém... Fene nagy szerelem mondhatom és persze ő nem vett észre semmit, de én itt vagyok most is...
- Mert követtél...
- Mert szeretlek... és mert szükségünk van egymásra... de ha te nem így érzed hát hívd fel... hívd ide és mondj el mindent... - a hideg falhoz ért a hátam, ahogy felém lépett. Az ajkai vészes közelségbe kerültek, magamon éreztem a leheletét... nyeltem egyet...
- Legyen... - vágtam az arcába és láthatóan nem erre számított...
Andy hamar felvette.
- Hé idegen... - szóltam bele elhaló hangon... elmondtam, hogy hol vagyok és hogy nagyon szeretném, ha odajönne...
- Ezt még megbánod... remélem akkor majd hozzám rohansz... - Jamie idegesen elrohant...

- De... Miért nem szóltál előbb?
- Ne haragudj én csak...  - nem volt időm befejezni. Andy kezei a derekamra siklottak és számra tapadt, hogy elhallgattasson.
A következő pillanatban a falhoz szorított, hogy ne akarjak megszökni. Éreztem az illatát és hogy vadul ver a szíve, ahogy az enyém is.
- Soha ne engedj el... - suttogtam és közben éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe...
- Nem kell kérned sem...-  újra a számon éreztem forró leheletét
- Andy... kicsit várj... - szóltam halkan, mikor a nyakamra siklottak csókjai... a csókjai hatására felnyögtem...
- Még mindig azt akarod, hogy várjak? - erőtlenül bólintottam... - ezzel nem győztél meg... - suttogott a számba.
Hideg érintését éreztem a combomon végig simítani, egyszerűen félrehúzta az útban lévő csipkés ruhadarabot és máris magamban éreztem az ujjait... megremegtem, magam sem tudom, hogy az érintésétől, vagy a hirtelen jött érzéstől, hogy mennyire kívánom az érintését.
- Ne... - nyögtem, de ezzel csak magamnak hazudtam.
A testem önálló életre kelt az érintése nyomán, a csípőm automatikusan mozdult és csak élveztem minden apró rezdülését... Végül már nem is ellenkeztem szóban sem. Megragadtam a kezét, hogy ne mozdíthassa... a számra tapadó ajkába haraptam, de csak finoman, nehogy elvegyem a kedvét... a fenekembe markolt két kézzel én pedig nyöszörögtem, amiért megvonta tőlem a hideg ujjait..., de nem kellett sokáig várnom, kaptam helyette mást. Még mindig a falhoz szorítva hirtelen belém hatolt én pedig zihálva a vállába haraptam... szinte azonnal megremegtem a gyönyörtől... képtelen voltam tartani magam. Andy nyaka köré fontam a karjaimat és csak hagytam, hogy újra és újra a csúcsra juttasson...

Végül zihálva feküdtem a mellkasára hajtott fejjel...
- Itt volt Jamie... - nyögtem ki végül
- Tessék? - pattant fel idegesen Andy
- Sajnálom... nézd... követett...
- Jó rendben... de nem értem miért...
- Mert azt hiszi, hogy az övé...
- És az övé? - nézett rám ingerülten
- Mondtam, hogy nem tudom... te is tudod, hogy mióta vagyunk külön... és veled mióta vagyok együtt... igazából... emiatt...
- Tudom... - ült le mellém és végigsimított az arcomon - sajnálom, hogy kiakadtam...
- Semmi baj, megértelek...
- Haza mehetünk? - kérdezte mosolyogva...
- Szerintem kihasználhatnánk... hogy kifizettem ma éjszakára a...  - közelebb hajolt... éreztem ahogy lélegzik... éreztem, hogy a keze végigsimít a testemen és éreztem, hogy az ajkai máris vészesen közelítenek, de mielőtt engedtem volna hogy újra elvegye az eszem, kisiklottam a kezei közül és a földön heverő ruhadarabjaimat kezdtem keresgélni...
- Hé... nem azt mondtad... - mosolygott vadítóan... nem tudtam ellenállni, bármennyire is határozott volt a döntésem, hogy inkább mennyünk még is haza... ehelyett mellé feküdtem újra, körbefontam rajta a karjaimat és a lábaimat és bármennyire is szerettem volna örökké a szemeibe nézve elveszni, végül elaludtam...
Hajnalban a benti sötétséget egy pillanatra megzavarta a gyufa... aztán az ajtó kinyílt és becsukódott...





A takarót magam köré csavartam és kiléptem a világosságba utána... Ahogy észrevett magához húzott a takarónál fogva és máris mosolygott...
- Nem akartalak felébreszteni...
- Inkább ott hagytál egyedül...
- Olyan édesen aludtál... - az ölébe húzott...
- Te pedig nem bírtad dohányzás nélkül...
- Nem... - fintorgott egyet... - hé... mi a baj? - nézett rám...
- Menjünk haza... - ott akartam lenni, azon a helyen amit mindketten otthonnak hívunk.
Valamiért mindennél jobban vágytam rá...

14.

Rea:

Jamie szokás szerint hanyagul támasztotta az autót. Nem nézett fel, a földet bámulta. Csak egy pár méter választott el tőle, de képtelen voltam megtenni... nem tudtam odaállni elé... végül tovább hajtottam a kocsival, otthagyva őt. A buszhoz érve láttam, hogy még mindig forgatna a többiek, nem keltettem feltűnést. Belógtam, a nyakláncot egy levél kíséretében J asztalára tettem.
Így zártam le... egyenlőre...

Jamie:

Láttam, ahogy elhaladt mellettem az autóval, de ledöbbentem. Nem állt meg... a következő amit láttam Max volt, aki őt követte... ez már felkeltette a kíváncsiságomat... követni kezdtem őket... Rea a buszban járt, majd elhajtott, nyomában Max. Nem mentem utánuk, a buszba lépve rögtön észrevettem az asztalon hagyott holmit. A nyaklánc,amit tőlem kapott és egy levél...
 * Sajnálom, de képtelen vagyok a szemedbe nézni... *
Ennyi, Rea lezárta a velem való kapcsolatát.... vesztettem....



Rea:

A kórház felé vettem az irányt. Tudtam, hogy valami nincs rendjén, de nem is ezzel volt a baj... észrevettem az osonót magam mögött...
- Max... - szóltam bele a telefonba...
- Nahát Fairy... mondd
- Merre jársz?
- Lemegyek a partra, mert?
- Mert a part nem erre felé van...
- Lebuktam?
- Le... miért követsz?
- Csak... ilyen kedvem van...
- Nem Andy kérte?
- Hát, ha úgy vesszük tud róla és nem ellenkezett, de nem kérte...
- Menj haza... dolgom van és amint láttad, nem találkoztam Jamie-vel... megnyugtathatod Andy-t...
- De ő én... nem... mi... csak én...
- Max... mit akarsz?
- Fairy... igyunk egy kávét... kérlek...
- Rendben van...
Letettem a telefont és bekanyarodtam az első étterem parkolójába, Max mellém parkolt.
- Mi történt? - kérdeztem az elgyötört arcát nézve - rosszul vagy?
- Nem... tudom... de, menjünk be...

Újra a kórház felé tartottunk, Max vezetett, nekem pedig könnyek folytak az arcomon...
- Ne sírj, ezen már nem tudunk változtatni...
- Miért nem szóltál?
- Mert tudtam, hogy ez lesz... Fairy én nem szeretném, hogy ha mindenki már most úgy kezelne mint egy halottat... még élek, koncertezni akarok...csajozni és sok olyan kerti bulit, mint a a tegnapi... veletek lógni, amíg lehet... inkább mondd el, hogy miért megyünk a kórházba...
- Meg akarom... vizsgáltatni magam...
- Rea, most mondtam el, hogy haldoklom... te pedig titkolózol...
- Lehet hogy terhes vagyok... - hajtottam le a fejem...
- Kitől? - taposott a fékbe...
- Hát ez... jó kérdés...
- Mit akarsz csinálni?
- Szeretnék bemenni, hogy tudjam, egyáltalán van e mitől félnem...
- Ja igen, bocs... - taposott újra a gázba...
Nem szólalt meg többet, csak aggodalmas arckifejezéssel nézett. Végig ott ült a váróban mellettem, amikor a nevemet mondták, a kezem remegni kezdett és nem bírtam felállni... Max felpattant és maga után húzott... az ultrahang egyértelműen kimutatta...
- Az ott egy baba? - bámulta Max a képernyőt...
- Igen, gratulálok... - mosolygott a nővérke.
Kiküldtem Max-et... a nővérkének odaadtam a dns mintát... (konkrétan Andy rágóját)...
- Az apasági teszt eredményére egy hetet kell várni...
- Köszönöm...

Miután megkaptam a papírokat sem bírtam Maxra nézni...
- Vigyél vissza a kocsihoz légyszíves...
- Rea... nem lesz semmi gáz...
- Csak... vigyél a kocsihoz... - sziszegem a fogaim között...
Nem köszöntem, nem mondtam semmit, csak a papírokkal átszálltam a saját autómba és elhajtottam. Nem tudtam, hogy hova mehetnék... csak mentem... végül a tengerparton ücsörögve gondoltam végig a dolgokat... de nem jutottam tovább annál, mint, hogy meg kell tudnom, ki a gyerek apja... Andy vagy Jamie...

Posta

http://thebittersweetlovestory.blogspot.hu/

13.

Rea:

A lépcsőfordulóban álltam és végighallgattam Andy és Jamie társalgását... nem tudtam, mit mondhatnék, vagy mit tehetnék, teljesen leblokkoltam. A telefonomat a kezemben szorongattam eddig, de mikor megcsörrent, majdnem elejtettem ijedtemben. Újabb üzenet... Jamietől...

* Nagyon szeretnélek látni... nem így kéne, hogy vége legyen... szeretnék bocsánatot kérni... személyesen. Szeretlek!
Éreztem ahogy végigfolyik az arcomon egy könnycsepp, amit több másik követett. Csak sírtam, némán... nem az idegességtől, hanem mert szégyelltem magam, amiért én is ezt akartam.

* Rendben. Holnap délben találkozzunk...
Ahogy elküldtem az üzenetet végtelen lelkiismeret furdalás vett erőt rajtam. Nem mondhatom el Andynek... úgy tettem, mintha minden rendben lenne. Letöröltem a könnyeimet és lesétáltam a lépcsőn.

- Irtó dögös vagy... - hallottam meg Ashley hangját...
- Hát te? - vigyorogtam rá..
- Megjöttünk pár perce...
- Mindenki?
- Nem, a Rebels még sehol...
- Sejtettem... - nevettem rá, miközben átölelt.
Ashley illata mindig olyan volt, mintha a sajátja mellett, épp a legújabb nője parfümjében fürdött volna meg...
- Új csaj?
- Honnan tudtad? - vigyorgott perverz fejjel, miközben a fenekemre csapott...
- Nagyon nagy pofon lesz Purdy... - halottam meg Andy hangát.
- Ehh... mindig a legjobbkor... - vihogott a bűnös barátjára, Andy-n bár látszott, hogy zavarja valami, nem szólt Jamie látogatásáról...
Kivágódott az ajtó, és Alex egyenesen nekirohant Ashleynek...
- Ajjajj... - nézett rá döbbenten... majd menekülőre fogta a dolgokat, ugyanis Ashley úgy döntött, hogy megfolytja...
Max mosolyogva állt az ajtóban. Bár le volt fogyva, máris sokkal jobban festett, mint a kórházban. Átölelt...
- Andy mindent elmondott? - nézett le rám félszegen
- Azt hiszem igen...
- Akkor... tudod mit érzek... Fairy én... sajnálom, hogy mindig csak a baj van velem... szeretlek, de tudnod kell, hogy ez nem változtat semmin... koncertezni akarok... és ennyi...
- Rendben... csak inkább szólj legközelebb, ha baj van. Megbeszéljük...
A mellkasába temettem az arcom, hogy elrejtsem a könnyeimet...
- Hé... nem sírsz, ugye?
Nem feleltem, ezért pontosan tudta a válasz...



A teraszon ücsörögtünk. Minden tökéletesnek tűnt, ám én éreztem a másnap nyomását... Jamie látni akart... én pedig titkolóztam Andy előtt, ami kicsit sem jó érzés... de egyszerűen nem tudtam mit is mondhatnék... nem értett volna meg. Még én sem értettem magamat. Max gyanakvóan nézett a másik oldalról, épp Ash és Jake között ült, láthatóan jó kedvűen. A többiek közül néhányan a medencében tomboltak, a medence szélén ültek. Csak Andy nem volt sehol... jó ideje nem láttam, amit nem tudtam mire vélni.
- Nem láttad Andy-t? - néztem Jakere, aki válaszul felmutatott a féltetőre...
- Azt hiszem... megjött az ihlete... - nevetett fel Ashley.
Az emeleti ablakhoz léptem és kimásztam rajta a tetőre. Andy kezében szokás szerint cigi füstölgött, a meggyötört szaggatott füzet fölé hajolva írt.
- Hé idegen... eltűntél...
- Szia... - mosolygott fel...
- Leülhetek?
- Gyere... - letette maga mellé a füzetet és az ölébe húzott... - hiányoztál...
- De hát itt voltam lent.
- Úgy gondoltam... hogy eddig... az elmúlt több mint egy évben...
- Andy... el kell mondanom valamit... de nem fogsz örülni...
- Találkozol Jamie-vel...
- Honnan tudod? - hajtottam le a fejem szégyenkezve
- Felhívott és eldicsekedett vele...
- Miért nem szóltál...
- Úgy döntöttem, hogy bízom benned és... bár nem tudom megérteni, de, ha így érzed jónak, akkor... hát találkozz vele...
- Le akarom zárni korrekten...
- Hát a korrektség nem éppen az angol gyerek ismertetője...
- De az enyém igen... - Alex csobbant a vízbe üvöltve... Ashley belökte...
Andy forró kezei végigsimítottak a hátamon a felsőm alatt...
- Jössz nekem eggyel... - nevetett... - a konyhás húzásod óta... nem bírok a gondolataimmal...
- Tudtam, hogy hatásos lesz... - mosolyogtam rá... egy másodperc alatt hanyatt találtam magam. Andy fölém hajol és egy pillanatig csak nézett... mikor lehajolt, hogy végre megcsókoljon, már minden idegszálammal kívántam őt. Eltűnt a tető... eltűntek a többiek, a hangoskodás megszűnt... csak mi léteztünk... csak mi ketten... a melleimet cirógatta, miközben vadul csókolt...
- Hé, innen azért elég jól lehet látni... - hallottam meg valahonnan a távolból Nova hangját...
- A fenébe... - nyögte Andy...- menjünk be... -vigyorodott el...

12.

Rea:

Meghaltam?
Nem hiszem, bár a fehér túláradó fény erről árulkodott, de a vérszag és a fertőtlenítő bűze keveredve nem... azt hiszem bármi is van az élet után nem lehet ilyen kórház szagú...
A szemem lassan nyílt ki, de gyorsan be is csukódott... az első amit megláttam egy homályos paca volt, aminek a körvonalai túlságosan is hasonlítottak Andyre... újra kinyitottam a sajgó szemeimet...
- Hé idegen... - mosolygott... - jobban vagy?
- Uh... mi történt... J... - éreztem, hogy gombóc nő a torkomban az arckifejezésétől
- Letartóztatták... mire odaértem Jemima és Kevin már ott voltak, ők mentettek meg... sajnálom, mire odaértem... már a mentőben voltál... nem én vagyok a hősöd...
- Dehogynem... - erőltettem egy mosolyt... az ujjait az enyémek közé fúrta... de még mindig állt...
- Kev elmondta, hogy min mentél keresztül... mert koronatanúként olvasta Jamie vallomását... nem tagadott semmit... nem lesz semmi komoly... indulatkezelő szarságra kell járnia... de azért nagyon mérges vagyok rád...
- Tudom...
- Nem tudod... miért nem szóltál? - nézett rám olyan szemekkel, hogy majdnem elmosolyodtam...
- Mert nem akartam... én nem vagyok jobb nála... kihasználtalak...
- Persze, tudom... - nevetett fel... - megerőszakoltál...
Egy könnycsepp folyt végig az arcomon...
- Ez nem vicces Andy... én tudod...
- Bosszúból voltál velem?
- Nem... akartalak téged... akkor és ott... de aztán Jamie mondta..., hogy biztos ez egyfajta bosszú részemről és lehet hogy igaza volt...
- Nem volt... Jamie soha nem fogja megérteni azt, ami közöttünk van...
- Mi van közöttünk? - néztem rá csodálkozva...
- Megharaplak... - nevetett fel... - szeretlek - suttogta a fülemhez hajolva.
- Ennyire szarul nézek ki? - nevettem én is... - Felkelhetek...?
- Fel.. gyere segítek, de csak ha azt mondod, hogy te is...
- Én is szeretlek Andy... - mosolyogtam rá, miközben felsegített. A tükörképem biztató, eltekintve a kócos hajamtól... - hazamehetek?
- Hmm...
- Úgy értem el a kórházból... nem tudom épp hova... - forgattam a fejem...
- Sajnálom Rea... de a busz nem megfelelő, a felépülésedhez... szóval nem, hacsak nem vagy hajlandó... áh ez hülyeség...
- Mi??? - néztem rá könyörgően...
- Arra gondoltam beköltözhetnénk a régi lakásba... amíg... felépülsz...
Nyeltem egyet... a régi lakás... ahol megdöntöttük a törött tányérok rekordját... de most minden más...
- Szerintem, ez egy jó ötlet... - mosolyom bátorító próbált lenni...
- Komolyan? - Felcsillant a szeme...
- Én azt hiszem, jó lenne, ha újra együtt lennénk és szeretem azt a lakást... - ültem vissza az ágy szélére... - csak az emlékek... de majd lesznek szebbek...
- Akkor elintézem a papírokat, mit szólsz? Te pedig felöltözhetsz addig...
- Az jó lesz... - mosolyogtam újra
Amíg felöltöztem a kezembe került a telefonomon. Rengeteg üzenettel. A többségük Jamietől. Nem olvastam el őket, de nem is töröltem ki... majd talán egyszer... Összepakoltam a cuccaimat és indulásra készen vártam Andy-t aki meg is jelent.
- Mehetünk? - kérdeztem...
- Persze de előtte szeretnék mutatni valamit...
- Itt a kórházban?
- Igen... - megfogta a cuccaimat és a kezemet. Húzni kezdett maga után egészen az intenzív osztályig. Az ajtó előtt megremegett a lábam...
- Max?
- Igen... ide hozták át... de ha nem akarod, nem kell most...
- De
Tovább lépkedtünk szótlanul. A kórterem ajtaja nyitva volt. Max pedig ébren ült az ágyon...
- Fairy! - szólalt meg hangtalanul, mikor meglátott...
- Max te magadnál vagy? - nézett rá Andy értetlenül...
- Ja... az orvosok szerint elég jól próbálkoztam, de aztán nem bírtam meghalni... - nevetett keserűen... - hát itt vagyok... ébren... de minek...
- Ne legyél ilyen, alig várjuk, hogy hazagyere... - mosolyogtam rá, miközben Andy kezébe csúsztattam a sajátomat...
- Úgy érted... kibékültetek??? - kerekedett el a fiú szeme...
- Úgy érti, hogy mi most hazamegyünk a régi lakásba... és egy hét múlva... kerti sütögetést tartunk, ahol már ott a helyed... - mosolygott rá Andy
- Ez király... alig várom! - vigyorgott végre Max...

Andy:
Egy héttel később...

Nova és Alex már korán reggel eltűntek, közölték, hogy majd ők összeszedik Max-et a kórházból... nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, de rájuk bíztam. Rea már előző nap mindent összekészített a sütéshez így nem sok dolgunk maradt. Az asztalt és a székeket már kipakoltam a fiúkkal reggel.
- Pihenhetünk, amíg meg nem jönnek... jó pár óránk van még... - mosolygott rám édesen
- Nekem jobb ötletem van... - villantottam rá egy vigyort...
- Andy...
- Nem az.. látod... mocskos a fantáziád... Arra gondoltam, hogy elmehetnénk fodrászhoz...
- Szóval ronda a hajam... - vihogott rám
- Nem... csak... zöld...
- Akkor menjünk... - nevette el magát - de két autóval és két helyre... meglepetést akarok...
- Rendben... legyen - egyeztem bele nevetve...
Mikor hazaértem, már nyitva volt az ajtó...
- Itthon vagy?
- Igen, de várj... még nem vagyok kész...

Mikor kilépett a konyhába, nem volt rajta ruha... haja barnán omlott a melleire és a hátára... nyeltem egyet... felült a konyhapultra és rám emelte tekintetét.
- Hogy tetszik? - szólalt meg...
de képtelen voltam bármit is mondani...
- Andy... sokkot kaptál? - kérdezte ártatlanul mosolyogva...
- Igen... nem... - nyögtem... - Nagyon szép... vagy...

Sajnos csöngettek... így Rea elrohant felöltözni... nagy bánatomra...




- Te meg mit keresel itt?
- Ne csináld... látnom kell őt...
- Tűnj innen J... és örülj, hogy megúsztad ennyivel...
- Nem fogom feladni... szeretem őt... - támaszkodott az ajtófélfának hanyagul, soha nem láttam ennyire gyűröttnek...
- Pedig jó lenne... azt sem tudom, hogy kerülsz ide... miért nem mész... hagyd őt békén...
- Elkéstél... te is tudod... Rea szeret és vissza fog jönni hozzám... mert újra meg fogod bántani... te is tudod...
- Na tűnj innen - csaptam rá az ajtót...

11.

2 héttel később...

Andy:

Irtó idegesen ébredtem újfent a telefon csörgésére... azt hittem az ébresztő, de amikor megláttam, hogy odakint sötét van, már tudtam, hogy baj történt...
- Mondd... - nyögtem bele rekedten, de már nyúltam is a cigis dobozért...
- Max nincs jól... - suttogta Rea a vonal másik végén... - most hívott az orvos... csinálj valamit...
Egy pillanatra elöntötte a szar az agyamat... a csók óta még csak nem is beszéltünk... most meg...Rea az angol gyerek mellett fekszik és engem hívogat, hogy csináljak valamit, mert Max nincs jól... Max nincs jól... tudatosult a kába agyamban....
- Tíz perc és ott vagyok érted... addig öltözz fel... - fújtam bele a füstöt a telefonba.
Amikor a busz mellé értem azt hiszem eljutott a tudatomig mi történt... Jamie nem volt sehol... a forgatás még javában zajlott... hogy honnan tudom, Rea kócosan kisírt szemekkel mászott ki a tök sötét buszból, miközben alig onnan pár méterre fény világított át egy hatalmas üveg kupolán... ami valamiféle díszlet lehetett...
- Hé... minden rendben lesz... - húztam magamhoz a megtört szárnyú tündérkét...
- Nem tudom... semmi nincs rendben soha...
- Meglátod majd... rendbe jön... - próbáltam magamra mosolyt erőltetni, de nagyon nehezen ment... úgy éreztem összeroppan az ölelésemtől... mintha eltűnne...
- Menjünk... - hangja szinte könyörgővé vált...
Beültünk és a gázba tapostam. Gyorsan odaértünk, de éreztem, hogy valami nem stimmel...
Mikor kinyitottam az ajtót, Rea keze az enyém után kapott...
- Várj... - suttogta...
- De... azt mondtad, hogy baj van...
- Igen tudom, de én... nem érted igaz? - Lehajtotta a fejét és potyogtak a könnyei... - Nem mehetek be veled... emlékszel... Max azt kérte én ne jöjjek ide...
- Akkor mi legyen?
- Bemennél, aztán... majd elmondod mi történt...
- Jól van... - egyeztem bele. Kiszálltam és a bejárat felé lépkedtem. Odabent minden csendes volt, de az orvos már várt rám...
- Jó reggelt, vagy estét... elnézést a zavarásért, de a barátjuk eléggé rossz állapotban van. kénytelen voltam szólni. Nem tudom, hogy miért, de nem javul az állapota... - Hadarta, miközben a kórterem felé terelgetett...
Max az ágyon feküdt, eszméletlenül...
- De hát amikor idekerült... és mi is itt jártunk... magánál volt...
- Igen, addig amíg maguk el nem mentek... azután az állapota rosszabb lett, mintha nem is harcolna... mintha feladta volna... a szervezete legyengült, mert napokig nem volt hajlandó enni... azóta infúziót kap, de ez kevés...
- És mit tehetnénk?
- Önök semmit, csak értesítenem kellett, hogy átszállítják egy kórházba, ahol megfelelő ellátást kaphat... az intenzív osztályon fogják kezelni, hiszen tegnap kómába esett... - bámultam az ájultan heverő fiút...
- Rendben, köszönöm, hogy szóltak. Kérem, ha már tudja, hova szállítják, szóljon, hogy meg tudjuk látogatni...
- Mindenképp... - lépett el mellőlem az orvos és magamra hagyott a rám szakadó felelősséggel... Max is problémát okozott, de a nagyobb baj jelenleg az volt, hogy mit mondjak... Rea az autóban várt én pedig a kórterem előtt guggolva próbáltam rájönni, mit kéne tennem...

Ahogy beültem a kocsiba, a könnyáztatta és érdeklődő szemeivel találtam szembe magam...
- Szükségem van rád... - suttogta lehajtott fejjel...
- Mint mire? - nyögtem, miközben az arcát fürkésztem... - Egy hülyére, akit felhívhatsz bármikor és ugrik? Mert akkor megvan... itt vagyok és mindig itt leszek, de nekem ez rohadtul fáj... Jamie ágyából kelsz ki, hogy közöld velem szükséged van rám...
Ettől persze még jobban sírni kezdett... nem akartam bántani, de rohadtul meguntam a balfék szerepét...
- Mitől jutottam, most eszedbe? De őszintén, két hete még a telefont sem veszed fel... semmi... azt hittem, arra gondoltam, hogy biztos amiatt kerülsz, mert megcsókoltál... rendben, ezt el is fogadom de legyél olyan kedves, akkor kerülj tovább és ne tépd ki többször a szívemet... - felemelte a fejét... most vettem csak észre mennyire elgyötört... mintha az a Rea nézne rám... aki annak idején a drogok miatt otthagyott... mintha megint bántanám... és rádöbbentem... bántom is... szüksége van rám én pedig most rúgtam belé még kettőt...
- Gyere ide... - nyögtem és az ölembe húztam... zokogva a nyakamba borult... most már nem csendesen sírt, hanem zokogott... nagyobb a baj, mint gondoltam...
- Sajnálom Rea... nem akartalak megbántani... de tudod... Max nincs jól és nem tudom mit mondjak... amikor átszállítják a kórházba az orvos szólni fog... és akkor majd meglátogatjuk...
- Ne haragudj... - nyöszörgött a vállamba... kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni...
- Nem kell bocsánatot kérned... csak ne tűnj el...
- De kell... - a könnyei záporként potyogtak... majd hirtelen a számhoz hajolt és ajkait az enyémnek szorította... - sajnálom... - nyögte közben...
Mintha egy pillanat alatt eltűnt volna minden körülöttünk, nem éreztem a haragot, sem a fájdalmat amit addig minden pillanatban, csak amilyen gyorsan lehetett, megszabadítottam a ruháitól. Öleltem és csókoltam, amíg lehetett.

Ő pedig levegő után kapkodva rángatta az övemet, jelezve, hogy a nadrágomra semmi szükségem nem lesz... mosolyogva néztem rá...
- Mintha most látnád először... mármint az övet... - javítottam gyorsan...
- Csss... - tapadt újra a számra, miközben sikeresen megoldotta a problémás feladatot.
Nem bírtam tovább... hátradöntöttem a ülést és élveztem ahogy a testéből áradó forróság körbe ölel. Egészen közel húztam magamhoz amikor éreztem kicsit megemelkedik hogy magába csúsztasson hirtelen alig kaptam levegőt... annyira régen éreztem őt... édesen megremegett zihálni és nyögni kezdett tőlem, ami nagyon tetszett. Lassan mozgott, fölém hajolva csókolt miközben folyamatosan a hajammal játszadozott... most is épp annyira kívántam őt mint máskor, ha nem jobban, de mégis zavart a tudat... most igen is kihasznál... és én hagyom magam...
Ahogy bámultam és éreztem minden rezdülését... mintha elvarázsolna... a könnyei újra hullani kezdtek én pedig közelebb húztam magamhoz és átadtam magam a keserédes élvezetnek amit nyújtottunk egymásnak...

Némán ültünk a motorháztetőn. A szokásos cigi a számból lógott, Rea pedig a vállamra hajtotta a fejét és néztük a napfelkeltét... megint rám tört az idegesség és a magány...
- Hazavigyelek? - kérdeztem szinte félvállról, de a hangom megremegett az idegtől...
- Nem halhatnék meg itt és most? - kérdezte... - olyan gyönyörű... nem lenne jó visszamenni...
- Akkor maradj velem... - próbálkoztam, de tudtam a választ...
- Még... nem tudom mit... mit kéne tennem... - elfordította a fejét, hogy ne láthassam mennyire ideges...
- Rea... semmi sem kötelező... hazudhatsz, de akkor magadnak is hazudsz... ha boldog lennél vele... nem lennél most itt... és nem hívtál volna fel... - idegesen felpattant és közben kikapta a cigit a kezemből, hogy elszívja...
- Igazad van... jobb lenne ha visszavinnél... hogy végig tudjam gondolni a... mindent...
Kelletlenül felálltam, visszaloptam a cigimet és beültem mellé... a gázba tapostam és most először életemben alig vártam, hogy ne legyen mellettem... soha nem éreztem még ennyire dühösnek és elkeseredettnek magam... miatta... most igazán ő volt a hibás...
Jamie ráadásul a busz lépcsőjén várta... éreztem, hogy felfordul a gyomrom... ahogy Rea kiszállt, köszönés nélkül elhajtottam... egészen a következő sarokig... ott kiszálltam és az első kukáig támolyogtam... ahol öklendezni kezdtem... megvártam, hogy lenyugodjon a gyomrom és újabb cigit vettem elő, mit sem törődve vele, hogy az előzőt még el sem dobtam... a kocsiban ülve éreztem az illatát... nem indultam tovább, csak csukott szemmel ültem...

Rea:
Hát nem volt a legkellemesebb érzés szemben állni Jamievel... most nem...
- Hol voltál egész éjszaka? - nem nézett rám... a hangja pontosan olyan számon kérő volt mint az elmúlt napokban... mindig... mióta láttam őt Lillyvel... de most nem ez volt a lényeg, nem ő volt porondon, hanem én és ezúttal... igaza is volt...
- Elköltözöm...
- Nem ezt kérdeztem... - villantotta rám baljós tekintetét...
- Andyvel voltam... - suttogtam minden kertelés nélkül...
- És jó volt legalább? - mosolyodott el gonoszan... ami azt illeti nagyon is jó volt...
- Jamie... elköltözöm... - tudattam vele újra, a cuccaimat pakolászva
- Igen, tudom... azóta tudom, mióta láttad a kis jelenetet Lillyvel... és nagyon sajnálom... de hát, nem hazudtolhatom meg meg magam...
- Tudom... tudom, hogy megcsaltál vele...
- És az Andyvel töltött éjszakád volt a bosszú... biztos nagyon szereted... ha erre használtad... valld be Rea... legalább olyan aljas vagy, mint én... összetartozunk és ezt te is tudod... - vigyorgott a kínlódásomon...
- Egyáltalán nem bosszú volt... csak...
- Légyszi ne avass be a részletekbe... sajnálom a Lillys dolgot... megbántam, de nem érzem úgy, hogy ezt érdemelném... - átölelt... én pedig nem tudtam ellökni. Túl gyenge voltam...
- Azt hiszem, hogy hiba volt belemennem ebbe a kapcsolatba... jobb voltál barátnak...
- Soha nem voltam a barátod... te is tudod, hogy mindig csak arra vágytam, hogy együtt legyünk...
- És amikor megvolt, akkor szépen más után néztél...
- Te sem vagy szent Fairy...
- Soha nem is mondtam... de én legalább most már tudom mit akarok...
- Tudod... Andy-t? Komolyan elmész, hogy visszakapd azt aki tönkretett?
- Te sem vagy jobb most már a szememben... - vicsorogtam rá az idegtől... és meg is kaptam a választ rögtön... egy hatalmas pofon csattant az arcomon... nem ez volt az első eset...
- Soha ne hasonlíts össze vele...  - sziszegte... elengedett én pedig a földre csúsztam... csak néztem magam elé... már nem sírtam, csak remegő kézzel a telefonomért nyúltam... de Jamie megelőzött és tárcsázott is...
- Szevasz haver, jó lenne ha visszajönnél... itt felejtettél valamit ami úgy néz ki, hogy a tiéd...
- Mit művelsz? - néztem rá, mikor letette...
- Szóltam a pasidnak, hogy vigyen el... - mosolygott le rám... a következő pillanatban újabb és újabb pofonok áldozata lettem... éreztem, hogy felrepedt a szám... J pedig nem állt le... sírva ütött... újra és újra... amíg el nem ájultam...

Posta

Hát helló újra... jó hírem van, megjöttem, ami nekem jó hír :D
2 és fél hónap előzetes börtön után :DDD hát igen, ez az én formám :DDDDDDDDDD na mindegy, kibírtam és már itthon vagyok, de nagyon hiányoztatok :D és képzeljétek nemsokára kisbabám is lesz :)
De nem hagyom abba az írást, ami remélem jó hír...
?
Ja igen és nemsokára 2 újat is kezdek mert volt időm ehhh... új sztorikon gondolkozni....
Szóval megjöttem... - fenyegetés - :D