19.

Rea:

Remegő lábakkal lépkedtem Ashley lakása felé... nem emlékszem hányszor tettem meg ezt az utat életemben... de most mégis más volt... éppen időben érkeztem... Andy háttal állt nekem így nem vett észre. Ash viszont azonnal kiszúrt... pillanatok alatt történt minden... épp elkaptam az utolsó mondatot... 

- hogy... Nem tudsz nélkülem élni... - suttogtam... 

Nem voltam elég halk... Andy megpördült a saját tengelye körül és azt hittem, elfelejt levegőt venni...

- Rea... - hangja megremegett... mint aki szellemet lát... de nem mozdult... hirtelen söpört át rajtam az érzés... talán hiba volt visszajönnöm... talán hiba hogy azt gondoltam, majd a karjaiba omolhatok, mint a filmekben... hátrálni kezdtem volna... de hosszú ujjai érintését megéreztem a tarkómon... a hajamba túrt és magához szorított... mint aki soha többé nem enged el... 

és én könyörögtem érte, hogy ne is tegye meg...

Ashley törte meg némaságunkat...

- Talán... be kéne mennünk... 

Némán álltam a szoba végében, ahol Ash kettesben hagyott minket... vártam a kérdések végtelen áradatát és a magyarázat nem lett volna elég... nem lett volna magyarázat... félelemből, és önzőségből hagytam magára... akkor amikor a legnagyobb szükségünk lett volna egymásra... de el akartam menekülni... előle... a fájdalom elől... és Max halála elől... de ez mégis utolért... 

Soha nem felejtem el a temetést... amikor láttam Andy szemében... hogy egy pillanatra elengedi a kettőnk között lévő köteléket... az én kedvemért... hogy gyászolhassak... 

És most... itt álltam a szobában némán... nem tudtam mit mondjak... Sajnálom? ez elég szánalmas lenne...

- Rea... - suttogta a levegőbe újra a nevem... 

Megremegtem... felé húzott egy láthatatlan mágnes... 

Három lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és újra körém záródtak a karjai...

- Nem kérem hogy megmagyarázd... de meg kell ígérned, hogy még egyszer nem teszed ezt...

Beleszuszogtam egy ígéretet a mellkasába, de ez nem volt elég... ezúttal nem...

- Rea... - eltolt egy pillanatra...

- Megígérem... - Néztem végre a szemeibe és elvesztem... - soha többet... - nem hagyta hogy befejezzem... ajkai forrón égtek az enyémen, perzselték a bőrömet... 

- Én pedig megígérem, hogy sokkal jobban vigyázok majd rád... soha többet... soha nem engedem hogy bajod essen...

Térdre rogyott és átölelte a lábaimat...

- Rea... annyira sajnálom... - sírt... elengedte az elmúlt évet... én pedig reszkető lábakkal álltam és néztem őt... a hajába túrtam 

- Nem... soha nem haragudtam rád... magamra haragudtam... és rá... Jamie -re... - suttogtam a nevet, amitől ökölbe szorult a talpam is...

- Minden rendben lesz... - ígérte... - már nem bánthat soha többé... 

Az ölébe húzott... 

mosolyogva nézte az arcom és egy hajtincsemet tekergette az ujjai körül, amíg meséltem neki a világjáró kalandjaimról... szigorúan kihagyva az önmarcangoló részleteket... 

Hajnalodott, amikor kiléptünk az ajtón... 

- Ash... akkor holnap...? 

- Andy... tudatom veled, hogy az már ma van... - morgott álmosan a kócos fiú... 

- Akkor ma... 

Ashley dühösen becsapta az ajtót... mi pedig elindultunk... 

- Hova megyünk most? - kérdeztem... reszkető hanggal... 

- Hová szeretnél menni? - szorította a kezemet... 

- Haza... - suttogtam a fülébe...