10.

Rea:

A hazafelé úton Jamie alig szólt hozzám... talán megértem... mikor megérkezett épp Andy öleléséből szabadultam... talán félreérthető volt... talán már J is tudja, nem olyan egyszerű mellettem lenni...
- Félek... - suttogtam amikor megállt a buszunk mellett...
- Miért?
- Félek, hogy lassan rádöbbensz mennyire nem egyszerű velem... félek, hogy Maxnak baja lesz és félek, hogy Andy soha nem fogja elfogadni ami történik... - sóhajtott egyet... - tudom, hogy nem szereted, de ettől még... én ígéretet tettem neki...
- Tudod... Simon... a könyveben... a csókjelenet után... Jace-re használja a következő monológot... "-Nem szeretem a szénsavmentes üdítőt. Nem szeretem a szar fiúbandákat. Nem szeretek közlekedési dugókban
ácsorogni. Nem szeretem a matekházit. Jace-t gyűlölöm. Érzed a különbséget?" nos... nagyjából azt hiszem így tudnám leírni, hogy mit érzek Andy iránt... - lehajtotta a fejét...
- Azt hiszem... megértelek...
Felnézett rám...
- De neked, nincs félni valód... imádom, hogy ilyen komplikált vagy... és tudtam, hogy mit vállalok... szeretlek Rea és ez így is marad... vannak furcsa tényezők az életedben és ezáltal a kapcsolatunkban is... de elfogadom... - Az autónak támaszkodva állt, még mindig rezzenéstelen arccal én pedig legszívesebben odarohantam volna a karjaiba omlani, de nem tettem, csak vártam, hogy befejezze... de nem volt folytatás, csak nézett... én pedig ráparancsoltam a fáradtságtól remegő lábaimra, hogy indulás... a kezei forrón érintették a bőrt az oldalamon, a felsőm alatt csúsztatta a kezeit a hátamig.
- Szeretlek... - a mellkasának döntöttem a fejemet és csak dünnyögtem... szorosabban ölelt és ujjai cirógatták a hátamat...
- Simon nem utálja igazából Jace-t... csak féltékeny egy darabig...- suttogta... - igazából... sokszor megmentik majd egymást... - néztem, ahogy elmosolyodik, az a fajta mosoly volt, amivel leveszi a lábáról a csajokat simán... majd lehajolt, hogy megcsókoljon
- Én nem kérem, hogy mentsd meg Andyt...
- Jó, mert nem vagyok Simmon... Jace vagyok... tudod... jóképű, dögös és kicsit sem egoista...
- Ohho... - elnevettem magam, ő pedig még mindig a karjaiban tartott.... - nos Jace, akkor ez esetben, ha nincs jobb dolgod... esetleg bemehetnénk... - mutattam a busz felé...
Magához szorított...
- Soha... - csókolt meg... - soha...- újabb csók... - ne hívj így többet...
- Hm?
- Azt hiszem... féltékeny lennék, ha lenne még egy személy a kapcsolatunkban... ráadásul Jace túl tökéletes, nem vehetem fel vele a versenyt...
- Kezdesz ijesztően tudathasadásos lenni - mosolyogtam rá
- Csak viccelek... mert, ha minden szerepemmel együtt kéne élnem, akkor kiszívnám a véred, agyon veretném magam Johanna-ért és talán... varázsolni is tudnék...
- Elég lesz... ennyi személyiség el sem férne benned... - nevettem fel... miközben végig simítottam lapos hasán...
- De... talán, ki tudja, biztos van bennem mindegyikükből egy kicsi.... - most már az ajkaira tapadtam, mielőtt tovább folytathatta volna....
- cssss...
- Rendben... menjünk be... - nyögte kért csók között.. felemelt, hogy könnyedén köré fonhassam a lábaimat és elindult a buszba, de megállított minket egy hang...
- Hé... - Kevin volt... - woahh... menjetek szobára...
- Miért, most, hogy ezt a szerepet játszod, a fiú lánnyal már undi???
- Ó hogy kapd be... - vágta J fejéhez ezzel nem kis öngólt lőve... - ... vagyis ne... Fairy, hogy van a tesód?
- Jól lesz... - mosolyogtam... ezek szerint Lilly kedvessége mögött azért húzódott egy adag álszentség... mindenkinek kitálalt vajon?... nem akartam idegeskedni ezen... csak Jamie nyakába csimpaszkodtam és hagytam, hogy becipeljen...

Másnap reggelre a busz előtt állt pár újságíró... pedig eddig megúsztuk a hírverést.
- Fenébe... - nyögtem, miközben őrült tempóban öltözni kezdtem... J az ablakon bámult kifelé árnyvadász szerelésben összefestve jelekkel...
- Semmi baj, megoldjuk... - azzal a telefonjáért nyúlt és valakit hívott. Nem hallottam sokat, de azt láttam, hogy úgy húsz perccel később elszállingóznak a paparazzók.
- Rendben vagy? - kérdezte Jamie, miután letette a telefont.
- Igen... csak eléggé megrémültem, nem tudom mit mondhatnék nekik...
- Semmit... bármit mondanál ráharapnának... Max állapota nem éppen szerencsés... de azt hiszem tudok segíteni... - nem rám nézett, hanem csak maga elé beszélt... - ismerek egy orvost, aki tud neki segíteni...
- Nem tudom mit akar... és azt sem, hogy én mit akarok... csak annyit, hogy ilyenkor az újságírók hiányoznak a legkevésbé... most pedig be kell mennem Max- ért a kórházba...
- Rendben...- motyogta maga elé...
- Hé... látom, hogy valami nem oké... - állítottam meg...
- Nem... valami nem oké... de megoldom... - mosolyodott el... - kérlek bízz bennem...
Bólogattam... ő pedig átölelt. A kezembe ejtette a kocsikulcsát...
- Vigyázz magadra...
- Te is... meg ne öljön egy vámpír... - elnevette magát és közelebb húzott.
- Kizárt... - megcsókolt, de megszólalt a telefonom... - fenébe... - motyogta...majd intett egyet és kilépett a buszból én pedig a kijelzőre néztem... Andy... Jamie után néztem, aki látszólag a legkevésbé sem volt jó kedvében egész reggel... a telefon elhallgatott... én pedig bevágtam a táskámba, beültem a kocsiba és elindultam a kórház felé.

Andy a kórház előtt állt. Látványosan unatkozott.
- Nahát, elhagytad a telefonodat? - kérdezte epésen, mikor mellé értem...
- Szar reggelem volt...
- Én pompásan keltem... reggel egy csapat újságíró környékezett meg, hogy tálaljak ki, arról, mi van köztünk, mi van közted és Jamie között... és hogy mióta tudjuk, hogy Max drogozik... nem mellesleg... mi köze a drogfüggőségének hozzám...
- Nálunk is jártak, de Jamie elintézte valahogy... nem jöhetnek be többet a forgatási területre...
- Nem tudod ki volt?
- Van egy tippem, de azt hiszem, J majd elintézi... elég furcsán viselkedett reggel... - felértünk az emeletre, ahol Max kórterme volt. Egy nővérke jött felénk azonnal.
- Reggel megszálltak minket az újságírók, a barátjukat átvitettük egy másik intézménybe... egy speciális...
- Rehabra? - nézett a magyarázkodó nőre Andy... mire az bólintott csak és átnyújtott egy papírt, amin a cím állt és sietősen tovább rohant...
Döbbenten álltam egy pillanatig és csak bámultam a cetlit... Andy megfogta a karomat és elkezdett kifelé húzni...
- Menjünk...
A kocsiban ülve az útra próbáltam koncentrálni és arra, hogy utolérjem az őrült módjára száguldozó Andy-t... megérkeztünk.
- Micsoda hely... - néztem fel... rendezett park, egy gyönyörű épület és egy kovácsoltvas kerítés fogadott minket... szép hely volt... mikor bejutottunk a portán, belülről nézve is minden szinte tökéletes volt, mégis árasztották magukból a falak a bezártságot... a torkomba gombóc nőtt, ahogy az ápoló vezetett minket... egy napos szoba közepén, az ágyon ücsörgött Max... elgyötört arccal, de halványan mosolyogva.
- Max... - felé rohantam, de az ápoló elkapott és végigmotozott, mint előtte már a portán is az őrök... láthatóan nagyon élvezte a munkáját... Andy felől halk morgás hallatszott, de nem foglalkoztam vele, ahogy végzett, berohantam a szobába és Max nyakába borultam...
- Végre megvagy...
- Fairy... - üveges tekintete elárulta, hogy még mindig nem tisztult ki teljesen a feje
- Hazamegyünk... - suttogtam, de Max megfogta a karomat...
- Nem... végig akarom csinálni... jó nekem itt... itt nem találnak meg... és utána... minden rendben lesz megint...
- Maxim... ugye tudja, ha most úgy dönt, hogy itt marad... nem látogathatják, csak három hét múlva... és nem mehet ki előbb... - mondta az ápoló gépiesen...
- Tudom, megértettem... - hajtotta le a fejét...
- Biztos ezt akarod? - néztem rá, miközben egyik ujjammal kisöpörtem egy kopott kék tincset az arcából...
- Biztos... érted, a bandáért... - mosolygott egyet... - de most menj el Fairy... nem akarom, hogy itt maradjatok... - bólintottam, egy puszit nyomtam a homlokára - várj... Andy, itt maradnál egy kicsit?
- Persze...
- Én majd kint megvárlak... - nyögtem... a kocsinak támaszkodva dohányoztam és vártam. Andy percekkel később jött kifelé mélyen elgondolkozva... Nem is figyelt rám, csak elindult a saját autója felé...
- Hé... idegen...
- Bocs, menjünk enni... - motyogta, azzal faképnél hagyott... a kocsiban ültem, amikor megállt mellettem és átszólt... - követsz?
- Persze... - fintorogtam rá... nem értettem, hogy mi történt... de reméltem, hogy kajálás közben kiderül...
Annak a gyorsétteremnek a parkolójában álltunk, ahol Jamie először megcsókolt... Andy autójának motorháztetején ültünk.
- Mi történt miután kijöttem? - kérdeztem, miközben magamba gyűrtem egy adag sült krumplit.
- Max megkért, hogy ne engedjem neked, hogy bemenj hozzá... azt akarja... illetve pont, hogy nem akarja, hogy lásd őt szenvedni...
- De három hét...
- Nem... azt kérte, hogy amíg bent tartják... ne látogassuk... Fairy... tudod te, hogy... Max mennyire szeret téged?
Megráztam a fejem...
- Én is szeretem, hiszen olyan mintha a bátyám lenne...
- A helyzet az... hogy Max nem... ezt szerintem nem tőlem kéne hallanod... de megkért rá, hogy mondjam el... Max évek óta... szerelmes beléd... és a helyzet az, hogy ezért utált engem régebben... most pedig ezért utálja Jamie-t... egyszer, miután összejöttél vele, Max megkeresett engem és azt mondta... úgy érzi, hogy már nincs családja, mióta mi nem vagyunk együtt... - már potyogtak a könnyeim...
- Akkor mindez... az én hibám? - néztem rá...
- Nem... - közelebb húzott, én pedig a vállára hajtottam a fejem... - nem a te hibád, hanem az én hibám... mint minden... ha én... akkor nem teszem azokat a dolgokat... mind a mai napig... minden rendben lenne... - a távolba meredt... mintha már máshol járna... - komolyan azt hittem, hogy minden helyre jöhet, de már kezdek nem hinni benne... túl sokunk életét tettem tönkre... - lenézett rám... - sajnálom
Akaratlanul is az ajkaihoz érintettem az enyémet... szinte égetett ez az apró szikrányi érintés... de szükségünk volt rá... mindkettőnknek...
- Sajnálom... - nyöszörögtem... - tudod hogy nem...
- Tudom, de azért ez most erőt ad... - mosolygott... - nem felejtettem el, hogy Jamie az utamban áll...
- Héé...
- Komolyan... ki fogom nyírni... - nevetett a fülembe...- de majd csak, ha már te is akarod...
- Soha nem akarom majd... - nyeltem egyet... - szeretem őt...
- Ahogy engem is... - húzta halvány mosolyra a száját...
- Téged is... -bólintottam - de te... megbántottál...
- Seggfej vagyok... - vigyorgott magán... - borzalmas...nagy... seggfej....
- Fejezd be... nem kellett volna...
- Újra és újra megteheted... attól még semmi nem változik, csak tartod bennem a lelket... - nézett a szemembe...
- Nem tehetem... nem lenne fair... Jamie-vel szemben... mert szeretem őt...
- Haza vigyelek?
- Nem hagyhatom itt a kocsit... - mutattam rá...
- Tényleg... csak olyan furcsa, hogy újabban ezzel a csodajárgánnyal jársz. Jobban szerettem, amikor érted kellett menni régen... - lecsúsztam a motorháztetőről...
- Azt hiszem ideje mennem... - mosolyogtam rá keserűen... - sajnálom, hogy...
- Megcsókoltál? - vigyorodott el... - Ne sajnáld... nem mondom, hogy felejtsük el... mert nem akarom elfelejteni...
- Andy... nem csók volt, csak egy... puszi...
- Rendben, ahogy te akarod... - nevetett fel... én pedig bevágódtam az autóba és elhajtottam...