3.

Andy:

Az elmúlt egy évem maga volt a pokol... a zenekarral minden rendben ment, de odabent vihar tombolt... és most, hogy Rea az ölemben ült és sírva ölel... gyereknek érzem magam... ostoba gyereknek...aki egy zsírkréta miatt közölte " nem leszek a barátod"... de már leszarom a zsírkrétákat... csak Rea számít...
Lassan megnyugodott a karjaimban... olyan volt mintha az egy év terhét most sírná ki magából... miattam... mindenről én tehettem... és a legszörnyűbb az, hogy elvesztem a saját világomban... hiába tarthattam őt újra, máris éreztem, hogy hiányzik valami... Ashley szigorú tekintetével találtam szembe magam... távolról figyelt minket... de azt hisze lebuktam... előtte nem tudtam titkolni azt, ami tönkretett... igen is hiányzott az anyag...
- Andy... - suttogta lágyan az apró törékeny lány... - remegsz... - nyögte... én pedig éreztem, hogy legszívesebben leköpném magam...
- Én... nekem... - dadogtam... képtelen voltam kimondani... függő vagyok...
- Azt hiszem, hogy tudom mit akarsz mondani... - nézett a szemembe... - de remélem tudod, hogy ha azt szeretnéd, hogy segítsek... akkor nem teheted meg... soha többet... - határozottsága meglepett de könnyen beleegyeztem... túl könnyen...
Semmi másra nem vágytam jobban, mint arra, hogy soha ne kelljen felállnom ebből a székből, amiben ültünk, de ő felpattant...
- Vissza kell mennem, el kell intéznem pár dolgot, de nemsokára visszajövök... - csilingelte... a mosolya elvarázsolt. Nem akarok semmit... csak őt... de azért jó lenne...
A saját magammal vívott harcban Ash szakított meg...
- Tudod mit tettél? - nézett rám kérdőn...
- Haver mi...
- Állj le... látom rajtad, hogy már most szét vagy csúszva a szaros anyagod nélkül... ha ezúttal nem leszel elég erős... nem csak Fairy-t veszíted el, ezt garantálom...akkor kiteszünk a saját zenekarodból... és én magam veszlek kezelésbe... - azzal otthagyott... tudtam, hogy igaza van...igaza, méghozzá mindenben... az asztalra dőltem, talán ha aludnék jobb lenne...
- Ash... - szóltam oda - velem jönnél egy kicsit? - Csak döbbenten állt... - kérlek...
A buszban fogtam az összes cuccot ami még nálam volt... minden tartalékot és minden rejtett adagot... odaadtam Ashleynek...
- Haver... tüntesd el... kérlek... - Ashley vigyorgott egyet...
- Ugye tudod, hogy ettől még nem hiszek neked... - de azért elpakolta egy táskába a cuccot... - most megyek... szerintem feküdj le... nagyon... gázul festesz... hé... - fordult vissza... - remélem sikerül... szeretnék újra bízni benned...
Csak bólintottam. Miután kilépett a buszból, végignyúltam a kanapén...
Percekig csak bámultam felfelé... szinte magam előtt láttam a múltat... soha nem tudom majd elfelejteni azt az estét... én tettem tönkre... nem a díjról volt szó... egyáltalán nem... azon a napon nagyon durva mennyiségű anyagot nyeltem be... és valaki... telebeszélte a fejemet... valaki... a mai napig nem tudom ki volt az... a mosdóba jött utánam én pedig annyira kész voltam, hogy nem emlékszem rá... az a lány akkor és ott rám mászott én pedig hagytam magam...
Mikor Fairy átvette a díjat... őrült lelkiismeret furdalásom lett, amiért én voltam az első, akinek megköszönte azt... de a szerek hatása alatt az ember furcsán reagál a lelki fájdalomra... hirtelen még jobban bántani akartam... soha... a mai napig nem értem miért tettem...
Az arcomat a párnába nyomtam... kezdett rázni a hideg... pedig még csak pár óra telt el... összeszorítottam a fogaimat... a takarót magamra ráncigáltam de felesleges volt... a busz összes plédje és takarója nem lett volna elég, ahhoz a szenvedéshez amit átéltem... végül a testem kifáradhatott, mert elaludtam... kopogásra keltem...
- Akkor is bemegyek... - hallottam Rea hangját...
- De... én ... - nyögte Ash...
Nem erőlködtem... nem tudtam megszólalni kimerült voltam, mintha soha azelőtt nem aludtam volna még...
- Andy... - éreztem Rea érintését a homlokomon... - tiszta lázas... Ash... szerintem kéne valami gyógyszer...
- Nem tudom... szerintem be kéne vinni a kórházba... - motyogta...
A fejemet ráztam... csak kórházba ne...
- Akkor felhívok egy dokit, hogy jöjjön ide... - hallottam Rea-t újra... nem ellenkeztem...
Az orvos fél órával később érkezett, addigra fel tudtam ülni és végre ittam...
- A mai fellépést felejtsétek el... ágyban a helyed... és... remélem kitartasz... ebből vegyél be egyet, ha már nagyon nem bírod... - a kezembe nyomta a dobozt amiért korábban elküldte Ashley- t.
- Kösz doki... - vigyorgott rá Rea... - kikísérlek...
- Most már amúgy is jobban lesz... a nehezén túl van... de... azért tartsátok szemmel... - hallottam a busz mellől a hangját... a gyógyszeres doboz remegett a kezemben... Ashley lépett be...
- Add azt ide... - mondta... kinyitotta, egy szemet a kezembe ejtett és elém tartott egy pohár vizet... - vedd be...
- De nem kell... - makacsoltam meg magam... nem akartam hogy rosszabb legyen...
- Akkor ide teszem... - pakolt az asztalra a kezemből... - majd ha kell beveszed... ha szenvedsz, akkor szólj... nálam lesz a többi bogyód...
- Ash... ne anyáskodj fölöttem... jól leszek... de... azért köszönöm, hogy segítesz
- Nem érted teszem... hanem mert féltem Fairy-t... és magunkat... nem engedhetem meg, hogy kinyírd magad...
Kicsit bosszantott a végtelen őszintesége... Rea lépett be...
- Hé.. mi ez a feszültség? - leült az ágyra mellém, én pedig végtelen hálát éreztem azért, hogy létezik... és itt van velem.
- Megmondtam Andynek, hogy nem miatta vagyok itt... hogy nem ő az oka, hogy mellé álltam egy év után... önző célok vezérelnek... meg akarlak védeni... téged és a bandát... hogy ne kelljen összetörnünk... és a rajongókat... akik azt gondolják... ő a példaképük...
Éreztem, hogy ég a szemem és forró könnycseppek ömlenek végig az arcomon... Ashley először viselkedett így... eddig csak a felszínt mutatta... és most szembesültem vele... mennyi mindenkinek ártottam.. magamon kívül... az apró lány följebb csúszott ás átölelt....
- Ne sírj... még menthető... és most itt vagyunk veled... ki ezért ki azért... de melletted állunk... és nagyon nagyon sokan számítanak rád... - magyarázta a könnyeimet törölgetve... úgy éreztem magam mint egy tollpihe... ez az apró lány az ölemben ül... mégis ő az a kettőnk közül az erősebb... én pedig most be kell hogy bizonyítsam... bármire képes vagyok érte... bármire...
Magamhoz szorítottam, kék haja a nyakamat csiklandozta...
- Soha ne dobj el többet... - sírta a mellkasomba... darabokra zúzva ezzel a szívemet...
- Soha... - felemelte a fejét, hogy elérje a számat és édesen, de bátortalanul rám tapadt... én pedig erre vágytam egy éve... hogy újra érezhessem a csókjait....
- Talán ez még korai... - suttogta mikor elhúzta a fejét...